

|
  |
Bemutatkozó koncert 2001. június 23-án a váci levéltárban
A Serenus kórus első hangversenye a levéltárban
Ha felemelő egy ünnep, nem felejtjük el megemlíteni: megható, szép volt. Egy színvonalas hangversenyt ugyanezekkel a jelzőkkel illethetünk. S ha egy koncert egyúttal ünnep is, ritkán tapasztalható, különleges élményben lehet részünk. Ilyen pillanatoknak volt tanúja mindenki, aki június 23-án, szombaton este a levéltárban meghallgatta a Serenus kórus bemutatkozó koncertjét.
Brusznyai Margit énekkara Geoffray: Örvendjetek népek, a mi ünnepünknek című darabjával kezdte a hangversenyt a zsúfolásig megtelt díszteremben. Csakhogy erre a felszólításra nem volt szükség, hiszen a harminc tagú kórus bevonulásakor felzúduló és szűnni nem akaró taps világossá tehette minden jelenlévő számára: itt a lelkesedés és az odaadás állt oda társként a művészi színvonal mellé, s követelt magának egyenrangúságot. Ez az érzés végigkísérte az egész hangversenyt, megjelent a reneszánsz művek finom színeiben, a klasszikus és romantikus darabok áhitatok szépségében és a magyar alkotások fájdalmas, hol felkavaró, hol kicsit pajzán hangulataiban. A koncert csúcspontját Karai József Nagy László: Tűz című versére komponált műve jelentette, amelyet a Serenus kórus olyan csodálatos átéléssel adott elő, hogy a sok jelenlévő beleborzongott a darab erejébe, ami a kórusműben és a teremben uralkodó forróság miatt kifejezetten jól esett mindenkinek.
A serenus szó eredetileg azt jelenti: derűs, nyugodt, szelíd. Brusznyai Margitot és kórusának harminc tagját valóban ez jellemzi. Az énekkar tükrévé vált karnagyának. Az énekesek nagy érzékenységgel követték Brusznyai Margit művészeti irányítását, talán még gondolatait, érzelmi rezdüléseit is érzékelve. Nagyszerű hangszeres kíséretet adott ehhez Bednarik Anasztázia orgonaművésznő. Iván Alíz tiszta, szép szavalatai is élményt jelentettek.
S akik ott voltak a koncerten, azok is láthatták, hogy néha nincs semmi ellentmondás nyugalom és hevesség, szelídség és temperamentumosság között, hiszen a derű a Serenus kórus vezetőjében és tagjaiban, az érzelmek széles skálája pedig különböző művek megszólaltatásában mutatkozott. Békésen megfértek egymással.
/Váci Napló X. évf. 53. szám. 2001. július 3. kedd/
A Serenus bemutatkozása
Június 23-án zsúfolásig telt meg a Levéltár díszterme, ahol a nemrégiben alakult új kórus, a Serenus mutatkozott be. Serenus azt jelenti, hogy szelíd, nyugodt, világos, tiszta. Azt hiszem, ezen értékek iránt vágyakozunk lekünk legmélyén igazán és ebből van a mai világunkban sajnos a legkevesebb. A felcsendülő dallamok mind-mind megerősítették, hogy a kórus méltó választott nevéhez. A Brusznyai Margit karnagy vezette fiatal kórust Bednarik Anasztázia kísérte, Iván Alíz tolmácsolásában hallhattuk a megzenésített versek eredeti szövegét. Köszönet illeti a kórust és a karnagyot a magas színvonalért és az értékek megmentéséért, tolmácsolásáért.
/Váci Hirnök 2001. 6. szám/
"Tűz, te gyünyörű"
Bemutatkozott a Serenus
Serenus magyarul: szelíd, nyugodt,derűs világos. Sokszor hiába vágyott állapotok a mai zaklatott ember számára. De az, aki eljött a Levéltár dísztermébe június 23-án, a közelmúltban megalakult Serenus kórusnak köszönhetően megtapasztalhatott valamit abból a derűből és igazi könnyedségből, ami a reneszánsz kor szülötteinek természetes állapota volt.Nem is találhatott volna illőbb helyet a bemutatkozáshoz a Serens, mint ezt a patinás Géza király téri épületet, amelynek falai között tisztább korok levegője csapja meg a belépőt. Ezen a szombat estén zsúfolásig megtelt a terem, sokan álltak, s többeknek már csak a folyosón jutott hely. A harminc tagú kórust Brusznyai Margit vezényelte, orgonán kísérte Bednarik Anasztázia. "Örvendjetek, népek, a mi ünnepünknek" - csendült fel elsőként Geoffray szerzeménye, majd Iván Alíz mondta el Weöres Sándor Ünnep című versét. Ez volt a beköszöntő, amit az első részben elhangzó reneszánsz művek - külföldi szerzők alkotásai - követtek. A műsor második részében a klasszicizmusés a romantika nagy alakjainak - Glucknak, Schumannak és Lisztnek - a műveit szólaltatta meg a kórus; a harmadik, befejező részben pedig magyar zeneszerzők művei hangzottak el. Farkas Ferenc Petőfi Sándor Felhők című ciklusának két versét "fordította le" a zene nyelvére. Dinamizmusával az est csúcspontja Nagy László Tűz című verse volt, Karai József megzenésítésében. Nem lehetett könnyű betanulni ezt a darabot, de a kórus valamennyi tagja rá tudott hangolódni a versnek - az előző daraboktól merőben eltérő - sajátos belső ritmusára, s művészi módon tolmácsolta annak mondanivalóját.
Befejezésül Bárdos Lajos Tiszai dallamainak jellegzetesen magyar melankóliája, a Hej, halászok, halászok látszatra egyszerűnek, semmitmondónak tűnő, tömörségükben mégis torokszorítóan balladai kérdései és válaszai ejtették rabul a hallgatót. A tűz lobogása, szerteáradó fénye, melege és a víz csendes hullámzása, nyugalma együtt volt az elhangzott művekben, hiszen e két őselem összebékítésére egyedül csak a művészet képes. Biztosan elmondhatjuk, lélekemelő élménnyel lettünk volna szegényebbek a Serenus estje nélkül. Köszönjük ezt a kórusnak, s munkájukhoz kívánunk a jövőben sok sikert.
/Duna-Korzó I. évfolyam 1. szám 2001. június 29./
|
  |